Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Téged is vertek már át? JOGtalanság!

2013. augusztus 12. - Szarvas Norbert

mi_az_a_veteli_jog.jpgA magyar jogrendszerről városi legendaként él nemzedékről nemzedékre a tudat, miszerint az átlagos kisember esélytelen a bűnözőkkel vagy éppen a vállalatokkal szemben. Ez az állítás tulajdonképpen igaz is és nem is. Nem igaz, hiszen ha már a pereskedésig eljutunk (és valóban igazunk van), akkor megvan minden esélyünk a győzelemre. Viszont mégiscsak igaznak bizonyul ez a városi legenda, hiszen olyan mérhetetlenül drága az ügyvéd, az illeték és egyéb bírósági költség, hogy a legtöbb esetben valóban nincs megfelelő anyagi fedezet arra, hogy belevágjunk, vagy éppen nem látjuk a megtérülés esélyét. Most egy konkrét sztorit osztok meg veletek, amely ha nem velem esik meg, talán el sem hiszem.


Három évvel ezelőtt nyáron történt az a dolog, amelyik felébresztette a jogilag öntudatosabb énemet. Párommal a Tesco korzó részén sétáltunk a nagy békében, vidáman, amikor elénk pattant egy nagyon dekoratív hosztesz három színes borítékkal a kezében. Sosem állok meg ezeknek a felkéréseknek, viszont annyira bambulós kedvemben voltam, hogy az már sebezhetővé tett, így kénytelen voltam húzni. Nagy „meglepetésemre” 20.000 forint értékű kupont nyertem egy wellnessutazáshoz. Persze hogy megörültem neki! Hogy a francba ne! Néha engedni kell a hamis győzelemnek is, hiába tudom, hogy minden boríték nyer. A csinos fiatal csibe odavezetett egy rutinos vén rókához, aki feltehetően az egész promóciót pénzelte. Az ő feladata volt, hogy kiénekelje a zsebemből a pénzemet. Ajánlata egyszerű volt: két éjszaka, 3 nap wellness 40.000 helyett 20.000 forintért. A helyszín a fényképeken nagyon vonzónak tűnt. Minden mindegy alapon ránéztem a páromra, ő pedig bólintott. Nincs más esélyem, utazni kell. Mondtam a rókának, hogy nem kell tovább győzködnie, megkajáltam a dolgot, és nekem az is jó, ha most elintézzük a dolog biznisz részét. Neki ez nem volt jó.

Ragaszkodott ahhoz, hogy egy következő találkozón írjuk meg a szerződést és intézzük el az anyagiakat. Körülbelül egy hét múlva találkoztam egyik haverjával, mert ő nem ért rá. Nem nagyon gyanakodtam, hiszen a haver hozta magával nyolcévesforma fiát is, emiatt máris családias hangulat alakult ki. Jeleztem, hogy én most odaadom a 20.000 forintot, viszont itt is falba ütköztem. Először 5.000 forintot kellett átadnom, a maradékot pedig utalnom. Mondom, OK; ha nektek ez így jobb, akkor felőlem...! Papírok aláírva, mindenki ment isten hírével. Még aznap átutaltam a pénzt annak a cégnek, amelyikkel a róka ügynöki kapcsolatban állt. No para!

A sztori röviden itt kezdett kriminális fordulatot venni, hiszen a rókának e-mailen és telefonon is jeleztem azt az időpontot, amikor utaznánk. Munkám miatt nagyon fontos számomra, hogy hónapokra előre le legyen fixálva minden. A róka mézes-mázosan bólogatott és jelezte, hogy mindent elintézett. Én hónapokig abban a hitben éltem, hogy „tól-ig x helyre megyünk” wellnessezni. Az egyik rossz szokásom, hogy szeretek mindent bebiztosítani, ezért még indulás előtt három héttel felhívtam a wellness-szállodát, hogy várnak-e bennünket. Pufff!

Kiderült, hogy az a hétvége, amelyiken én szerettem volna menni, és amire a róka azt mondta, hogy elintézte, eleve esélytelen, hiszen valami céges rendezvény miatt már több mint 8 hónapja elérhetetlen volt az időpont. Ezen nagyon felhúztam magam, és követeltem vissza a pénzemet, illetve számon kértem róka urat. Felvettem a kapcsolatot a cégével, amely ugyan készségesnek bizonyult és visszautalt 15.000 forintot, mégis olyan szemét dolgot művelt, ami számomra felháborító. Azt mondták ugyanis, hogy a maradék 5.000 forintot nekem kell kisajtolnom az ügynökből ahelyett, hogy ők lépnének fel az őket képviselő és ő nevükben eljáró (elméletben) jogi személyiséggel is rendelkező faszival szemben (ami egyébként ilyen esetben normális lenne). De nem így történt, az pedig enyhe vigasz, hogy állítólag kirúgták több ilyen bejelentés hatására. Rókával még beszéltem vagy 6x, bár ezek a telefonok is izgalmasakra sikeredtek.

Valamiért minden szám, melyről hívtam, egyszer használatosnak bizonyult, hiszen arról többé már nem értem el a manust, ugyanis nem vette fel. A környezetemből adódóan szerencsére korlátlan számú telefont tudtam keríteni azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy visszaszedem a pénzemet. 6x értem el 6 különböző számról, 6x kaptam ígéretet, és 6x nem történt semmi, illetve legutolsó beszélgetésünkkor már nyíltan a telefonba röhögött, hogy az életben nem préselem ki belőle a pénzt, erre esélyem sincs. Nyilván ő már tudta, amire én akkor jöttem rá.

Esélyem sem volt kiszedni belőle a pénzt, hiszen ha kiveretem belőle, akkor engem büntetnek meg, ráadásul a fagyi is visszanyalhat. Ha hagyom a pénzt, akkor is én szívok. Viszont ha törvényesen akarok eljárni, akkor megint én szívok, hiszen az ügyvéd, de már az illeték is nagyságrendekkel többe kerül, mint az ominózus összeg, vagyis ha nyerek, akkor is bukok. Itt tudatosult bennem igazán, hogy jogilag teljesen védtelen vagyok. Abban is biztos vagyok (hiszen beszélgettem erről ismerősökkel), hogy szinte mindenkinek van egy (vagy több?) hasonló sztorija, amikor átverték, és semmilyen törvényes eszköze nem volt megvédeni magát.

Hogy miért írtam le ezt a számomra egyáltalán nem hízelgő emléket? Pár héttel ezelőtt az egyik partnercégünk figyelmembe ajánlott egy exkluzív lehetőséget (a képre kattintva megismerheted), mellyel akár napi 21 forintért cserébe komplett jogi védelmet kaphatok pontosan az ilyen esetekre. A biztosító fizeti az ügyvédet, az illetéket és az egyéb költségeket, amennyiben vitás jogi kérdés merül fel.

Nem akarok zsákbamacskát árulni, és szokásomhoz nem hűen most direktben mutattam be egy lehetőséget, melyet akár nálam is megköthetsz. Hangsúlyozom: „akár nálam is”. Hiszen nem az a legfontosabb, hogy nálam kössél bármit is. Felőlem kösd meg mással, de csináld! Mégpedig azért, mert csak így van esélyed arra, hogy ezek a szarházi rókák ne vághassák át a fejedet, hiszen ők (is) pontosan tudják, hogy 20, 50, 100 ezer forintért nem éri meg bíróságra rohangálni. Akivel ilyen már történt, az nagyon jól tudja, miről beszélek, és hálásan fogadott volna egy ilyen lehetőséget. Akivel pedig még nem történt hasonló, az a mai világban sajnos egyszer úgy is megismerkedik majd az ilyen dolgokkal járó stresszel, idegeskedéssel és tehetetlenséggel.   

(Ha érdekel a dolog, akkor klikk a képre)

Képernyőfotó 2013-08-12 - 10.21.38.png

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr325456044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása