(A képen Kocsis Máté látható)
„Vannak még olyan fiatalok, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet, és szépen csendben dolgoznak a háttérben a jövőjükért – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Balatonfüreden. – Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, az egyik csoport – amelyikben jóval kevesebben vannak – az, melynek a tagjai állandóan balhéznak, törvénytelenkednek, kiabálnak és a kamerák kereszttüzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval. A másik csoport pedig az, melynek képviselőivel ma találkoztam” – állapította meg Kocsis Máté a Fidelitas rendezvényén.
Én 26 évesen nem érzem magam öregnek, mégis képtelen vagyok bármelyik csoportba beszuszaszkolni magam. Nem voltam jelen egyetlenegy tüntetésen sem, semmilyen demonstráción, felvonuláson és meneten. Sőt kifejezetten idegesített, amikor este a számomra váratlan hídlezárós diáktüntetések miatt munkából hazafelé a hidegben nem tudtam villamossal átkelni a hídon, mert pont akkor és ott történtek az események. De csöndben sem vagyok képes asszisztálni ahhoz a munkához, amelyet divatosan országépítésnek hívnak. Amikor az MSZP volt hatalmon, akkor csöndben voltam, nem igazán foglalkoztam a történésekkel (koromnál fogva itt a 2006–2010-es korszakról beszélhetek leginkább), nem szavaztam senkire, és nem is tettem semmit. Az eredményt láthattuk, hogy az akkori kormány csendben dolgozó, háttérben meghúzódó fiataljai hogy’ szolgálták a hazát (Kocsis Máté mostani szavaival élve): nem ellenkeztek, nem háborodtak fel. Persze akkor is voltak anarchisták, akik abban élték ki devianciájukat, hogy szétverték fél Budapestet.
Kocsis úr szavai hallatán elbizonytalanodtam identitásom miatt. A baj az, hogy szerintem a fiatalok IGAZI többsége is hasonlóan érezhet, mint én. Kérem elfogadni minden politikai erőnek, hogy a fiatalok matematikai többsége valójában nem akarja szétverni Budapestet, nem akar tüntetésekre járni, és nem akar csöndben maradni, amikor üvölthetnékje van. Ez a többség mindössze egy életpályamodellt és megvalósítható jövőt akar, amiért érdemes tanulni, dolgozni és meghalni. A többség családot akar, de nem azért, mert valaki megmondja neki, hanem mert ez így természetes. A többség dolgozni akar, és nem azért hogy csekket fizethessen, hanem azért, hogy élhessen. A többség nem politizálni akar, hanem valós társadalmi értékek mentén élni. Ez a többség nem diktatúrát akar, hanem SZABADSÁGOT. Ez a többség magyar akar lenni, nem pedig idegen.
Mivel már régóta tudom, hogy a Matolcsy által újrahonosított tündérmese nem létezik, ezért most – nagy sóhajok közepette – kénytelen vagyok letenni a billentyűzetemet, felállni a székből, majd bedőlni a pihe-puha ágyba, ahol még szabad azt gondolni, amit akarok, ami jólesik.
Most át kell gondolnom, elkérjem-e a tesóm baseballütőjét, lerohanjak-e az utcára „törvénytelenkedni”, vagy pedig hagyjam abba a pofázást, az elégedetlenkedést, és szépen csendben, a szabadságomat, az öntudatomat feladva és saját magamat szembeköpve azt a baseballütőt magam ellen fordítva kezdjek el hazát építeni, és lépjek be a Fidelitasba.
Mindegy, mit teszek, hiszen mindkét esetben újra magyar fiatal leszek.
Jelenleg ugyanis hontalan vagyok, akit a hatalom nem tud definiálni. Egy jellegtelen ember vagyok, aki nem felel meg semmilyen kritériumnak. Jelenleg egy szabad ember vagyok szabad gondolatokkal. Jelenleg...